2010. május 30., vasárnap

Külső térbukolás - medence befejezés - 1. rész

Nekiláttunk a ház előterének, és a medence napozórészének burkolásához. Összesen kb 170m2-ről van szó. Ezt a fázist egy olyan csapat csinálja, akiket korábbi (bér)lakásunk közelében először napokig csak nézegettünk viacolorozás közben, majd a férjem kért tőlük ajánlatot és végül meg is egyeztünk velük. A burkolat a SEMMELROCK London tipusú, 20x30-as méretű nagytéglája lett elöl és a medencénél is. Mind a forma, mind pedig a barna szín nagyon jól megy a ház stílusához.
Jó pár nap halasztgatás után végre nekiláttunk először a terep rendezéséhez és az alap feltöltéséhez kulékaviccsal. Ezt a fázist Bobcat csinálta. 5 órányi munkával végzett is, ezt a kőművesek hosszú napokig csinálták volna.
Így indult a munka, lejjebb a végeredmény látszik.














Elöl és a medencénél összesen 23m3 kavicsot használtunk fel. Ezt lapvibrátorral ledöngölték, erre jött murva (10m3) szintén döngölve, majd ezen felületre vékonyan 2x mosott homokot elsimítva kezték rakni a követ. Az első részen beépítették a lefolyókat is (lejtős terep révén erre szintén szükség van). Az első rész már majdnem elkészült, holnap kezdik a medence körül. Szintén a lejtős terep miatt a medence körül komoly támfalat kellett építeni, majd erről is mutatunk képeket. A jövő hét végére készen is lesznek a kőművesek, továbbá jönnek a medencések és beépítik a kovácsoltvas kaput is. Folytatás következik!

Előszoba

Elkészült az előszoba bútorunk - szintén egyedileg, a jól bevált asztalosunk által. Nézelődtünk több bútoráruházban is összevetés képpen, ár-érték-funkció viszonylatban a legjobban így jártunk. Íme egy kép:

2010. május 19., szerda

Májusi ősz

Az időjárás nagyon nem kegyes hozzánk. Majd` 2 hete halasztgatjuk a ház előterének kövezését, mert szakadt az eső és 8 fok volt. Most már nem esik (legalábbis nem folyamatosan) de a talaj annyira felázott, hogy lehetetlen dolgozni rajta - tereprendezés Bobcat-tel, meg ilyesmi....Próbálunk nekifutni pénteken, ha nem megy, akkor hétfőn.
Gyűjtjük az ajánlatokat kapu-kerítés ügyben is, egyelőre még keressük a leginkább megfelelőt. Az biztos, hogy érdemes utánajárni, a legolcsóbb és legdrágább ár között százezer Ft feletti különbség van. Ha rátalálunk az "igazira", jelenteni fogjuk....

2010. május 8., szombat

Külső munkák

A héten elkészült a ház külső színezése, és a kerítés kő (tégla) része.
A szín kapcsán REVCO-ra kaptunk jó ajánlatot, jelentősen olcsóbbat, mint a jobban ismert márkákra, pl Terranova. A Construma kapcsán még további kedvezményeket is kaptunk. Az ház alsó szintje a Revco katalógus szerinti Mocca 2, a felső szint Mocca 4 színt kapott.
Kerítésnek bontott téglát választottunk (60 Ft/db), szerintünk jól magy a mediterrán jelleghez. Az összhatás szerintünk nagyon szép lett, nagyon tetszik a nem teljesen mérethelyes téglák miatti rendezetlen, rusztikus jelleg. Íme egy kép:














Zajlik még a "tender" a lakatosmunkára, egyelőre nem találtunk olyat, aki megközelítette volna az általunk várt (remélt?) árszintet.
Következő munkaként a ház előterének kövezése következik együtt a medence körüli rész burkolásával. A két tétel kb. 1 Millió Ft lesz...
A nyár beállta előtt mindenképpen szeretnénk megcsináltatni ezen munkákat, enélkül nem lehetne normálisan bejutni a házba, beállni a garázsba, illetve használni a medencét. Ja, a medence befejezése is kb fél millió lesz....
A kert rendezése, füvesítés, locsolórendszer egyelőre csúszik, majd meglátjuk pár hónap múlva, hogy még idén belefér-e, vagy az egész jövőre marad.

2010. május 6., csütörtök

Beköltöztünk!

Nem volt könnyű futam, de sikerült: beköltöztünk a csodaszép házunkba! Sok mindent kell még befejezni, de belül szinte teljesen megvagyunk, semmi olyan nem maradt el, ami a komfortunkat zavarná. Nincs kész például a kandalló, ami helyett nyárra inkább a medencére koncentrálunk...A lényeg, hogy itt vagyunk, az apróbb elmaradásokat folyamatosan behozzuk.
Íme a nappali:











Az ebédlő:











A vendég / dolgozó szoba:











A konyha:












A lenti fürdő:











A lépcsőház - bár nem vártuk, a ház egyik legszebb része lett










A gyerekek szobái:

























A szülői háló:











A fenti fürdő:

2010. május 1., szombat

Költözés

Nem írtunk a blogra néhány napja. Jó pár napja most van először időm elővenni a gépet. Iszonyatosan fáradtak vagyunk, keveset aludtunk, de annál többet dolgoztunk, pakoltunk, takarítottunk. De a lényeg: BEKÖLTÖZTÜNK!!!!
Utolsó pillanatra azért csak összejött minden (majdnem minden) úgy, hogy birtokba tudtuk venni a házat. Van még hátra ugyan némi festés (javítások, garázs), a fűtési rendszert is be kell még állítani, és kívül még kissé kaotikusak az állapotok - folyik a külső színezés. Ezzel együtt is nagyon boldogok vagyunk, a rendezkedés közepette is folyamatosan ámulunk.
Ha előkerül a fényképezőm, rengeteg képet fogok készíteni és feltenni....